Prológus

Zayn szemben ült velem. Kínos csönd állt be, mindketten azon töprengtünk, van-e értelme folytatni. Már egy éve húztuk ezt a kapcsolatot. Nyílt titok volt, hogy több van köztünk, mint barátság, de egyikünk se vallotta be. Beszédre nyitotta a száját, de elhallgatott. Szerettem volna folytatni, de ennek így nem volt semmi értelme. 

- Phoebe, én szeretlek...- és most jön a 'de'.- ...de ez így nem mehet tovább.

Éreztem ahogy a könnyek elöntik a szemem. Tudtam, hogy nem úgy viszonyultunk egymáshoz mint régen. 

- Kérlek, Zayn! Csak próbáljuk meg!- temettem a kezembe az arcom. Életben akartam tartani a kapcsolatunkat. Lesütötte a szemét. Már nem szeretett. A felismerés fájdalma járt át. 

- Nincs értelme. Nem szeretsz.- motyogtam, és kirohantam a szobából. Letöröltem könnyeimet. A fürdőszoba felé vettem az irányt. A tükörből visszanéző arc fáradt, csapzott volt. Nem ismertem magamra. Az elmúlt egy hónapban nem törődtem a kinézetemmel. A Zayn-nel való szerelmünkre koncentráltam. Nem is csodálkoztam, hogy kiszeretett belőlem. Már nem a régi voltam. 

- Phoebe, gyere ki!- dübörgött az ajtón Zayn. Újra zokogni kezdtem. Nem akartam a szemébe nézni. Féltem, a fájdalom még jobban felerősödik.- Megbeszéljük!

Nem kell, hogy sajnálatból szeressen. Kiviharoztam a fürdőből, és bevágtam a cuccait a táskájába. 
- Mehetsz.- nyomtam a kezébe. Próbáltam erősnek látszani, de könnyeim még mindig megállíthatatlanul folytak. Csalódottan nézett rám, majd végleg kiment az ajtón.