No one cares how I feel!

/ Phoebe /

Idegesen torpantam meg az előadó terem ajtaja előtt, ami az új élet kapuját jelentette számomra. Egy sokkal szebb életét. Ez volt az első napon főiskolásként. Vettem egy nagy levegőt és beléptem. Az óra már elkezdődött, így minden szem rám szegeződött. Éreztem, ahogy az arcomat elönti a forróság. Odavetettem egy 'bocsi'-t a tanárnak és leültem az első szabad helyre.  Próbáltam a táblára figyelni, de nem tudtam, mert a mellettem ülő fiú végig engem bámult. Egy ideig bírtam, majd ingerülten felé fordultam. Jól ki akartam osztani, de egy ismerős szempárral találtam szemben magam. 

- Te mit keres itt?- suttogtam. Nem tudom miért, de elmosolyodtam. Rég túlléptem rajta, mégis örültem, hogy újra látom.

- Tudod, ez egy nagyon jó főiskola.- mondta unottan és a tábla felé fordult. Nem értettem, milyen játékot játszik velünk a sors, hogy újra összehozott minket. Már vagy két éve nem hallottam róla, nem valami jól búcsúzkodtunk el. 

Az óra végén próbált feltűnés nélkül lelépni, de nem hagytam. Ki akartam faggatni mindenről. 

- Öhm... Szia Zayn!- próbáltam beszélgetést kezdeményezni. Kelletlenül felém fordult.

- Igen?- kérdezte cinikusan. Nem reméltem, hogy majd rögtön egymás karjaiba fogunk borulni, de ez a hangnem mellbe vágott. 

- Csak azt akartam kérdezni, hogy mi történt veled, amióta nem találkoztunk.- mondtam egyre halkabban. Felhúzta a szemöldökét. Egyértelmű volt. Utál.

- Csak szórakozol? Nem nézel TV-t?- kérdezte röhögve, egyre kellemetlenebbül éreztem magam. Nem tudtam, miről maradtam le. Lenézően sóhajtott.- Tudod... One Direction!

Eszembe jutott, egy újságcikkben olvastam róluk. De álmomban nem gondoltam volna, hogy az a félénk fiú akit én megismertem valaha énekelni fog. 

- Bocsi, nekem mennem kell.- bökte oda, és már ki is ment a teremből. Szörnyen éreztem magam, megalázottnak. Tudtam, nem leszünk már barátok, de azért ezt nem vártam volna tőle. Nem ilyennek ismertem. Csalódottam sétáltam ki az épületből, gondoltam sétálok egyet, ki akartam szellőztetni a fejem. Bedugtam a fülhallgatót a telefonomba és hagytam, hogy bömböljön a zene a fülembe. Valaki hirtelen elém állt és kikapcsolta a zenelejátszót.

- Hé!- néztem fel rá idegesen. Felismertem az előttem álló barna hajú fiút.- Kösz, mára már elegem van a One Directionból.- mondtam és továbbmentem. 

- Phoebe vagy, ugye?- jött utánam. Visszakapcsoltam a zenét. Egy ideig dumált nekem, majd rájött, hogy nem hallom mit mond. Kihúzta a fülhallgatót a fülemből.

- Nem tudsz lekopni?- rivalltam rá. Megtorpant és meglepetten nézett rám.

- Nem kell leharapni a fejem. Hiányzol Zayn-nek.- majdnem dobtam egy hátast. Hiányoznék neki?

- Nem úgy tűnt.- mentem tovább, és kicsit begyorsítottam. Vicces látvány volt, ahogy próbált velem lépést tartani. 

- Pedig de. Két éve azt hallgatjuk, hogy 'Én már nem leszek szerelmes.' 'Nem kell más.'- mondta gúnyosan Zayn hangját utánozva. Elröhögtem magam.- Figyu, próbált elérni, hidd el.

Komolyan nézett rám. Ismertem Zayn-t, ha valamit el akar érni, azt el is éri. Lehetetlen, hogy valami nem sikerül neki.

- Ha valakit igazán keres, akkor azt meg is találja...- motyogtam. Megállt előttem és megragadta a kezem.

- Még be sem mutatkoztam. Liam Payne vagyok.- rázta meg kelleténél erősebben a kezem. Az egész testem beleremegett.- Kérlek. Adj neki még egy esélyt.- nézett rám bociszemekkel.

- Úgysem szeret. Akkor harcolt volna értem.- ültem le durcásan egy padra. Felidéztem az elválásunkat, és azt a fájdalmat, amikor rájöttem, hogy nem szeret.

- De nehéz eset vagy.- sóhajtott és lehuppant mellém.- Értsd már meg, hogy odavan érted!

- Elhiszem, ha ő mondja... Őszintén.- megragadta a kezem és berángatott egy taxiba. 

- Jajj, ne legyél már durcás.- morgott, amikor hátat fordítottam neki. Az úton végig próbált megfűzni, de ellenálltam. Igaz még nem is ismertem őket, de már az egész One Direction-re haragudtam. Egy szálloda előtt álltunk meg. Liam fizetett, és bőségesen ellátta a taxist borravalóval. A hotel előtere nagyobb volt, mint az egész lakásom. Minden arany színekben pompázott. Hát igen, így élnek a gazdagok. A lift hihetetlenül lassan araszolt fel, Liam közben végig dúdolgatott. Végül, mikor a legfelső emeleten nagy recsegéssel megállt a szerkezet rögtön egy lakosztályba érkeztünk. Háromötöde a One Directionnek az óriási plazma TV előtt ült és üvöltözve nézték a meccset. Automatikusan Zayn-t kerestem, de csalódnom kellett. 

- Bemutatom Phoebe-t.- üvöltötte Liam. Mind a három fiú rögtön felém fordult, amitől elpirultam. Intettem nekik, mire azonnal folytatták a szurkolást.- Gyere, Zayn itt van.

Elindultunk egy folyosón. Mindenhol bézs tapéta és padlószőnyeg díszítette a szobákat. A folyosó végén egy ajtó volt, Zayn felirattal. Liam bátorítóan rám nézett, majd csatlakozott a fiúkhoz. Rátettem a kezem a kilincsre. Vettem egy nagy levegőt, és benyitottam. Hirtelen az a kisfiú ült előttem, akit még annak idején megismertem. Papucsban és melegítőben ült a csíkos puffjában, amit még együtt vettünk. Mikor meglátta, hogy nincs egyedül, felpattant.

- Te hogy kerültél ide?- mondta és kinyomta a TV-t. Elmosolyodtam. Egy órával ezelőtt nem gondoltam, hogy itt fogok állni.

- Liam ideráncigált.- láttam, ahogy villódzó szemekkel a nappali felé néz.- Azt mondta, hiányoztam.

Lesütöttem a szemem, éreztem, ahogy közelebb lép. 

- Tudom, megbántottalak reggel. Csak... Tudod annyira fájt, hogy elváltunk.- mondta és megölelt. Valaki a hátunk mögött füttyentett. A fiúk az ajtóban nézték a jelenetet.

 - Én megmondtam.- kacsintott rám Liam. Boldog voltam. Amíg észre nem vettem egy lány képét Zayn éjjeliszekrényén. 

- Ő ki?- kérdeztem a fotóra mutatva. Zayn zavart lett, Liam válaszolt helyette.

- Öhm... Az unokatesóm. Megígértem, hogy Zayn kiteszi a szobájába a képét.- mondta erőltetett mosollyal. 

- Nem vagyok kétéves. Na ő ki?- néztem Zayn szemébe. Megadta magát.

- A...barátnőm.- sóhajtott.

- Szóval itt hülyítesz? Senkit sem érdekel én mit érzek!- tomboltam. Legszívesebben mindegyikőjüket pofán vágtam volna. De legjobban Liamre haragudtam. Felé fordultam, és rávetettem magam.